egy szárny néha megrebben.
Szemed fénye mit sem sejtet,
csak azt tudhatom, mit látni engedsz.
Hóbortos cipőmön megcsillan a napfény,
szaladnak a szavak egy zsinór mentén.
Hirtelen az eső eleredni látszik,
szavaid hangja mégis fülemmel játszik.
Esernyő híján tovább kell állnunk,
felállunk a padról, majd elsétálunk...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.