Tévhitekbe ringatjuk magunkat, s nem tágítunk mellőlük. Hiszünk egy jobb világban, hiszünk benne, hogy lehet minden szép és jó, hogy béke és egyetértés lesz. De tévedünk. Soha nem lesz minden problémamentes. Nem csinálhatunk mindig mindent jól. Nem lehetünk tökéletesek! Nem élhetjük az életet önfeledten. Ugyan tehetünk azért, hogy elviselhetőbb legyen. Elviselhetjük az életet. Magányosan. Igaz barát és szerelem nélkül. Saját magunkra utalva. Mert nem áll mellettünk senki. Nem fogják a kezünket.
Élhetünk könyvek, versek, dalok társaságában, mert könnyű mások eszméit követni. Mennyivel egyszerűbb az élet, ha megmondják mit tegyél?!
De ha saját céljaid, gondolataid, érzelmeid, tetteid, szavaid, elvárásaid vannak, egyedül maradsz velük. S elemészt a kín, a gyötrelem, a szomorúság mikor látod, másoknak mennyivel könnyebb. Mennyire egyszerű sablonokat követni. Csak járni a kitaposott ösvényen.
De felfordul a gyomrod, a sok műanyag láttán. Hátat fordítasz nekik. Kiközösített lettél. Nem kiváncsiak rád. Nem szeretnek, nem várnak rád, nem kellesz senkinek.
S téged ez már nem érdekel...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.