hánynak, másznak s én nevetek.
Nem mondták még, hogy elromlik a szemetek?
Felhívom a szüleiteket, halljam a neveket.
Vékonyka karjaitokkal emelitek fel egymást
a fejetek fölé, s fogtok meg egyet és mást.
Frizurát igazítotok egy parányi tükörben,
s nem fértek el a saját kis bőrötökben.
Mind ugyanazt a zenét hallgatjátok,
ugyanazt eszitek, isszátok és használjátok.
Mint az újságokból kivágható kartonok,
nem vagytok mások ti sem; Csak sablonok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.