Kígyó tekeredik körbe testemen,
lassan kúszik, egészen nesztelen.
Egyszer majd összeroppant a hűtlen,
s szilánkokra hullok én szét a fűben.
De csitt! Meg ne hallja senki sem,
ha majd összetörök, s szétesem.
Nem kell utánam semmit keresni,
csak gyűlölni kell, vagy szeretni.
Olyan leszek, mint a harmat a fűben.
Vagy épp olyan, mint cérna a tűben.
Egy biztos csak, hogy szabad leszek;
hol szárnyalok majd, hol pedig oda veszek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.