Azért, hogy születik pár koszos remény.
Ami itt bent van, napról-napra koldul szerelemért,
lelkem kíván szeretni, talán ez nem erény.
Lehet kell, hogy megbánd egyszer,
hogy mikor meglátlak remegés fog el...
Most még nevetsz rajtam elégszer...
Gyűlölj. De legalább őszintén tedd, én sem bújok el.
Nézz a szemembe, mondd mit vársz még?
Aki többet ígér, annál biztosan nincs is semmi.
Ami árad belőled, kár volt látnom még,
de már nem szeretnék ellene tenni.
Sírok, mert az utolsó angyalt is elvesztettem,
s utam elvisz a sötét őrület felé.
A remények nagy halmazát elejtettem,
félelmeim kiborítom majd egy ajtó elé.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.