Amíg boldog vagy s jól élsz,
[tehetsz bármit, ő megérti,]
szemében több vagy mint amennyit érsz.
De mikor szomorkodsz és félsz,
[eldob majd, mert nem érti,]
s te barát nélük mit sem érsz.
Hát ilyen lenne egy igaz barát?
I wasn’t my
I tasted the sunlight
In my bedroom
Alone and tired
I was watching
How the shadows
Are creeping on my wall
Without faces
Hundred angels
Were flying on my floor
Without regard
Thousand leaves
Were falling at me
Experimental thoughts
Experimental lies
The killer in me is the killer of time
I’ve got nothing to choose I’ve got nothing to hide
Csak csendben ültem
cigimmel kettesben,
s mélyen elmerültem
a zenében.
Olyat tettem, amit már rég nem.
Emlékeztem.
Több mint másfél éve volt már.
Egy kora nyári estén
mikor előre merészkedtem,
legeslegelőre, hogy onnan figyeljelek.
Majd észrevettél.
Hosszan s csontig hatolva néztél bele szemeimbe.
Egész testem remegett.
Dübörgött szivem,
ordított, könyörgött,
hogy kellesz nekem.
Majd azt mondta, hogy
ne higgyek másnak, bármit is mond
mert minket egymásnak szánt a sors.
S vajon igaza volt?
Nemtudom.
De remélem, s majd meglátjuk.
Hideg volt és fújt a szél,
Te mégis csak utánnam siettél.
Végig a hosszú, rideg hídon,
s én eleinte mégcsak észre sem vettelek.
De te nem adtad fel.
Úgy szaladtál utánnam mint ha a sorsom lennél.
De nem lehetsz az.
Édesanyám nem engedi.
Sőt.
Megtiltotta, hogy az legyél!
Bánom.
Nagyon bánom.
Pedig te annyira igyekeztél.
S mégsem.
Mégsem jöhetsz velem.
Mert édesanyám nem engedi.
Pedig ha tudná...
Ha csak egy pillanatra látna téged,
biztosan meggondolná magát.
Ő is beléd szeretne,
Pont úgy, ahogyan énis.
Mert beléd szerettem.
Ha tehetném, veled hajtanám álomra fejem,
s veled ébrednék pirkadatkor.
De nem tehetem.
Mert Édesanyám nem engedi.
Nem hiszek már Neked!
Annyiszor hazudtál!
Annyi mindent eltitkoltál.
Mert hogy amiről nem tudok, az nem fáj??
Na csak ezt ne!
Ez a legrosszabb kifogás.
Teis tudod, hogy amiről nem tudsz, azt érzed.
És kételyek gyötörnek tőle.
Ezzel őrületbe kergeti magát az ember.
Ráadásul soha nem hallgatsz rám.
És így minden rosszul sül el.
Mert a férfiúi büszkeség..
Nahát az aztán nagyon fontos...
Mivel szerinted úgysem érteném.
Hát hogy értsem meg, ha meg sem próbálod elmagyarázni?
Mert nem akarod hogy megértsem.
Mert fájna a felismerés.
De ez így sokkal rosszabb.
Így, hogy tudom mi a helyzet de nem vallod be.
És mégvalami:
Ha becsülnél, elmondanál mindent...
Tárt karokkal várlak Téged,
Gyere haza szépen kérlek!
Had öleljelek keblemre,
Had csókoljam szád,
Had nézzem szemeid ragyogását,
Had lássam mosolyod,
Had feküdhessek karjaidban,
Had álmodjak Veled,
Had ébredjek arcodat látva,
Had zavarjam ki a macskát a fürdőből,
Had készítsek Neked reggelit kávé nélkül,
Had rázzam fel a reggel aljáról a kakóport...
És igen, a kakaó.
Ezért jó a kakaó.
Két összetevő kell csak hozzá,
Plusz egy kanál, amivel felkavarod.
De ha jól elkeverted, a kanalat kiveszed belőle.
A kanál nem hozzávaló.
Vele voltál.
Ő látta álmaidat.
Téged pillantott meg mikor reggel szemei nyíltak.
Fáj ez Nekem.
Hiába van Velem,
Akkor is Rád gondol.
Mindíg Rád gondol.
Pedig Engem is Szeret.
De Téged is.
S nemtudom mikor melyikőnkre érti,
ha kimondja a bűvös szót: Szeretlek.
Fáj ez Nekem.
Egy éjszaka volt csupán.
Kértem, hogy ne mennyen.
Én éreztem, hogy nem lessz jó vége.
Részben igazam volt.
Azért csak részben,
mert a -nem lessz jó- kijelentésem
számomra igaz.
Nekem nem volt jó.
De számára sokat jelentett.
És ez nem jó.
Nekem nem jó.
Tűnhetek önző dögnek,
de nem vagyok az.
Én Nekünk akarok jót.
Neki és Nekem.
Mert eddig is jó volt.
Nem kellettél még teis.
Ha néhány hetente megjelentél, beszéltetek,
úgy jó volt.
De így nem.
Ez fáj.
Fáj, mert Veled volt boldog.
Engem elfeledve, Veled.
S ma már hazudik mindenről,
nincs már őszínteség,
mert tudja, hogy őszínte szavai Nekem fájnak.
Ő jól tudja.
De jobban fáj, hogy nem őszínte.
Hogy Miattad nem őszínte.
Mert miattad nem az.
Ezt te is tudod.
Magának sem vallja be,
próbálja kitörölni a múltat,
de tudom, hogy nem megy Neki.
Nekem sem ment sokáig.
De Nekem ott volt Ő.
Vele ment.
Vele sikerült elfelejtenem a múltat.
Nemis Vele, Inkább Miatta.
Teljesen átadtam Magam Neki,
mert úgy éreztem, vigyáz majd Rám.
Vígyáz szívemre, nem töri össze.
Vigyáz rá, mert szeret.
De mostmár a Te szívedre is vigyáznia kell.
Mert Téged is szeret.
Ez fáj.
Miért kellett??? Mondd miért?
Jobb most így, hogy hárman szenvedünk?
Miért nem tudtál megmaradni magadnak?
Messze tőlünk.
A tisztes távolság.
Tudod mi az??
Eddig soha nem gyűlöltem senkit.
De Te ezt most elnyerted.
Csitt.
Maradj csendben.
Ne ordíts, ne kiálts!!
Akkor sem, ha fáj.
Mert Én sem tettem.
Tűrtelek.
Én megtűrtelek.
Lehet, nem kellett volna.
Most eljött a Te időd.
Neked kell tűrnöd.
Tűrj, míg bele nem hasad a szíved.
Szemét vagyok, tudom.
De így a legjobb.
Csak ez a megoldás.
Mert Én nem hagyom, hogy elvedd Tőlem.
Ő az Én Életem.
Keress magadnak mást.
Bárki mást.
Nemérdekel.
Töröld ki őt magadból!
Hagyj minket békében egymásnak.
Hagy szeressük egymást Életünk végéig.
Megkérlek rá.
Könyörgöm Neked.
Add fel!
Mint skizofrén zongorista,
játszom a veled töltött napok billentyűin.
Ujjaim egyenként érnek hozzá.
Fehér, fekete, fehér, fekete...
A mély, búgó hangoktól,
egészen a magas, szilánkos hangokig.
Majd vissza.
Fehér, fekete, fehér, fekete...
A sorrend ugyanaz, de mégis más.
Ujjaim csak úgy szökdellnek a billentyűkön,
mint kislány kőhajítás után az ugróiskolán.
Csuklóm úgy vonaglik karomat rántva maga után,
mint mikor a bábjátékos irányítja bábuját.
S gondolataim úgy szárnyallnak előre,
mint sakkjátszmán a feltételezések.
Fehér, fekete, fehér, fekete
Ujjaim vég nélküli táncukat járják,
s karjaim nem bánják.
Oly gyönyörű dal ez,
hogy bármily fájdalommal jár is,
csak szökdelek, táncolok, s így soha nem érhet véget.
Fehér, fekete, fehér, fekete...
Fehér, fekete, fehér, fekete...
Nekem nincs, Neked van.
Ez kettőnk közt a legnagyobb különbség.
De ezt bárhol lehet találni, csak keresni kell.
Én keresek, s már az orrom szagot fogott,
de még messze van.
De viszont van valamim.
Valamim, amid Neked nincs.
De azis lehet, hogy csak nem akarod hogy neked is legyen.
Merthogy így könnyebb.
Kinek könnyebb?
Mert hogy Nekünk nem, az biztos.
És Neki?
Az lehet.
De Neki ne legyen könnyebb.
Nem akarom!
De Ő sem akarja.
Mert szeret szenvedni.
És szeret másokat is szenvedni látni.
Mert azt hiszi, hogy ez a normális.
Téved.
- Hogy miért nem akarom?
Mert soha nem vagy egyedül.
A Te magányod, csak álom.
Egy álom, ahol Vele vagy.
Mert tudom.
Tudom, hogy mikor a magányra gondolsz, akkor Rá gondolsz.
A te magányod egy szerető.
És ez a szerető, rosszabb mint bármi a világon.
Mert ez a szerető aki a magány köntösébe bújva jön elő esténként,
vagy akár nappal is, ezt a szeretőt nap mint nap látom.
Bár ne látnám.
Bár ne tudnám, vagy csak ne érdekelne, hogy létezik,
hogy Neked oly fontos, mint vak gyermeknek az anyja illata.
Nekem te vagy ez az illat, ami Neked Ő.
Bármit is mondasz, azt Neki szánod
Bármit is érzel, azt Iránta érzed
Bármit is látsz, azt Benne látod
Bármit is teszel, azt Érte teszed.
Bármit is mondok, Neked mondom
Bámit is érzek, Irántad érzem
Bármit is látok, Benned látom
Bármit is teszek, Érted teszem.
Bármit is mond, Ellenem szól
Bármit is érez, Irántad érzi
Bármit is lát, Benned látja
Bármit is tesz, Érted teszi.
Szúnyoghálón keresztül bámulom a láthatót,
Balról ordít, jobbról sikít a fülembe ami hallható,
Hátulról engem néz aki lát,
Alattam talaj és láb,
Felettem a keserűség,
Előttem csak sötétség.
Új szerelem
Múlik a sötétség, a távolban fény ragyog,
eddig szomorú voltam, s most már boldog vagyok.
Kesergő szívvel botorkáltam a világban,
nem láttam már szerelmet senki másban.
Majd a homályból egy fiú jött elő,
kinek szemébe nézve gyönyörű lett a jövő.
Öszetört szívem lassan kezdett összeforrni,
s akkor már éreztem, megéri lelkünket összefonni.
